A kávé története: Egy csészényi utazás a történelemben

kávé története

A kávé törénete:

Kevés italnak van olyan gazdag és izgalmas múltja, mint a kávénak. Egykor ritka luxuscikk volt, ma pedig milliók napi rutinjának elengedhetetlen része. De honnan ered ez az aromás fekete nedű? Hogyan hódította meg a világot? Merüljünk el együtt a kávé kalandos történetében!

A kávé eredete: Afrikától az Arab-félszigeten át Európáig

Az egyik legismertebb legenda szerint a kávé egy etióp kecskepásztornak köszönheti születését. A pásztor figyelt fel arra, hogy kecskéi különleges energiát nyernek, miután a kávécserjék bogyóit fogyasztják. E felfedezés alapozta meg a kávé világkörüli hódító útját, amely hamarosan elérte az arab világot, és onnan végül Európába is eljutott. 

A 16. századra az arab világban csak a gazdagabb rétegek és a vallási vezetők engedhették meg maguknak. Források szerint az első kávéházak Konstaninápolyban (mai Isztambul) nyíltak 1552 környékén, majd ezt követően az 1600-as évek közepére Európában is megjelentek. Ezek a helyek nemcsak a kávézásról szóltak, hanem az értelmiségi és kereskedelmi információcseréről, a társasági élet kiemelt helyszíneivé váltak. Magas ára miatt a kávé státuszszimbólumnak számított akkoriban.

A 18. és 19. századra már a szélesebb rétegek számára is elérhető volt a kávé, így a korábbi luxuscikk fokozatosan mindennapi fogyasztási termékké alakult.

Kontinensünkön való elterjedéséhez VIII. Kelemen Pápa is hozzájárult, amikor pápai áldását adta rá, miután maga is megízlelte a „Sátán italának” nevezett kávét. Ettől kezdve a kávé európai hódítása új fejezetet nyitott a történelemben.

Az arabica és a robusta rövid története

Ha a kávé eredetéről beszélünk, először az arabica bukkan fel a történelemben. Ez a fajta Etiópiában őshonos, és már több mint ezer éve ismert. Az arab kereskedők révén először Jemenbe, majd a világ többi részére is eljutott, és máig a legnépszerűbb kávéfajta kifinomult, gyümölcsös aromája miatt.

A robusta ezzel szemben jóval később, csak a 19. század végén került a figyelem középpontjába. Eredetileg Közép- és Nyugat-Afrikában nőtt vadon, de ellenállóbb természete és magasabb koffeintartalma miatt gyorsan elterjedt, főként eszpresszókeverékekben.

Illy kávé története - kis kitekintés a történelemben

Hogyan kapcsolódik az Illy kávé a történelemhez és Európához?

Az Illy kávé kiemelése fontos, mert az a kávéipar egyik úttörője és prémium minőségének szimbóluma 1933 óta. A márka nemcsak az olasz kávékultúrához, hanem a világ kávézási hagyományaihoz is szoros kapcsolatot alakított ki, és számos újítást hozott a kávékészítés terén.

Az Illy kávé különlegessége abban rejlik, hogy az első olyan kávé volt, amely kevert kávébabból készült, különösen az arabica babok egyedülálló kombinációját alkalmazza. A keverés révén az Illy képes volt elérni egy harmonikus, kiegyensúlyozott ízprofilt, amely a világ minden táján egyedi élményt nyújtott a kávé szerelmeseinek.

A kávé fogyasztása régen

A kávé fogyasztása az idők során hatalmas változásokon ment keresztül. Kezdetekben leginkább főzve vagy rágcsálva fogyasztották; az ugandaiak például hosszú útra kelve szárított kávészemeket rágcsáltak, hogy fokozzák erejüket, míg az abesszínok (mai Etiópia területén) egyszerűen azért rágták a kávét, mert élvezték az ízét és a hatását. 

Később, amikor a kávé Európába érkezett, inkább főzték, de a kávé ízesítése is kezdetben eltért a mai megszokottól: sokáig a kávét különböző fűszerekkel, mint fahéjjal, kardamommal vagy akár vajjal ízesítették, egyes kultúrákban pedig különleges teákat készítettek belőle.

Kávéfogyasztás napjainkban

Egy átlagos ember évente körülbelül 500-600 csésze kávét iszik, ami napi 2-3 csésze kávét jelent. A legnagyobb kávéfogyasztó országok közé tartozik Finnország, ahol egy ember évente több mint 12 kilogramm kávét fogyaszt.

Ma a kávéfogyasztás sokkal kifinomultabbá, érdekesebbé vált és számos formában szerepel itallapokon: 

  • cappuccino, 
  • cortado, 
  • latte, 
  • flat white,
  • vagy a különféle specialty kávék 

A Smúzban többek közt olyan kávékülönlegesékkel is találkozhattok, mint a Multi color latte vagy egy olyan újdonság, ami látványnak is rendkívüli, a Bubbles latte. 

Bár a kávézási szokások változtak, a kávézókban az emberek nem csupán kávét fogyasztanak, hanem egy egész élményt keresnek, amely magában foglalja a hangulatot, a baráti beszélgetéseket vagy akár a munkát is. Ha szeretnéd te is megtapasztalni a kávézás esszenciáját, szerettel várunk a Duna és a Parlament mellett, a Smúzban!

kávé eredete
en_USEN